Nagyon örültünk, mikor megtudtuk, hogy nyertünk a pályázaton, amit Mariann néninek, Éva néninek és Márta néninek köszönhetünk. Így máj. 18-án elutazhatunk 45 tanulóval és 5 pedagógussal a Felvidékre. Az előkészítő órán Mariann néni elmondta a programot és megbeszéltük feladatainkat, amiket már hetekkel előtte megkaptunk. Két osztálytársunk prezentációt tartott Pozsony nevezetességeiről, melyeket majd élőben is látni fogunk.
Programunk a következő lesz: első nap Komáromba megyünk, ahol az erődrendszert nézzük meg. Utána Ógyallára és Gútára két szlovák faluba látogatunk el. Ógyallán megkoszorúzzuk Konkoly-Thege síremlékét. Majd meglátogatunk egy felvidéki iskolát. Második napon Besztercebánya lesz az úti cél, ahol a Szent Péter esernyője drámajátékot adjuk elő. Utána két másik bányavárosba, Körmöc- és Selmecbányára megyünk. Harmadik napon Pozsonyba érkezünk, ahol láthatjuk a Szent Márton dómot. Utolsó napon Jókára és Bős-Nagymarosra visz utunk, ahol a vízerőmű megépítéséről fogunk vitatkozni. Az estéken sem fogunk unatkozni, mert akkor csapatokban feldolgozzuk a látottakat, és kitöltjük feladatsorainkat.